Vezércikk
2020/3. lapszám | Civin Vilmos | 467 |
E sorok írásakor még nem áll rendelkezésemre pontos információ arról, hogy hányan követték figyelemmel a XXIV. Magyar Energia Szimpózium, a kárpát- medencei magyar energetikusok hagyományos találkozójának előadásait. Gyanítom csupán, hogy nem voltak annyian, mint egy évvel ezelőtt, amikor az egyik fő támogatónk, a Magyar Mérnöki Kamara előadótermében rendeztük meg, és attól is tartok, hogy éppen azok lehettek kevesebben, akik az idősebb korosztályt képviselik a Magyar Energetikai Társaság tagsága és a határon túl élő és alkotó, energetikával hivatásszerűen foglalkozó kollégáink közül.
A koronavírus-járvány nem engedte, hogy személyesen is találkozzunk, pontosabban a szervezők és a rendezők józan belátása és helyzetértékelése miatt kényszerültünk arra, hogy a világháló által kínált összeköttetéseket hasznosítva tartsuk meg a rendezvényt. Nem rázhattunk kezet egymással (ha személyesen találkozunk, akkor is kerülnünk kellett volna az ilyesmit), nem vehettük észre, ki mennyit fiatalodott, az elmúlt év élményeit sem oszthattuk meg egymással úgy, mint korábban. Voltaképpen azt sem tudtuk, hogy rajtunk kívül ki mindenki tartozott a hallgatósághoz. ,,Ott" voltak-e az erdélyi, a felvidéki fiatal és idősebb kollégák, mint tavaly? Ugyanakkor közelről láthattuk és hallgathattuk magukat a túlnyomórészt magas vezető beosztású előadókat és előadásaikat, és észrevehettük, hogy az idén valamennyien kevésbé feszes testtartásban, kényelmesen ülve adtak tájékoztatást az általuk nálunk jobban, részletesebben ismert hazai szakmai újdonságokról. Mivel közelről mutatták őket, nem volt jelentősége, hogy hányadik sorban sikerült helyet kapnunk – és valószínűleg nem is ült mellettünk senki, akivel az első benyomásainkat megoszthattuk volna. Értelmezhetetlenné vált a hangulat fogalma.
Más volt ez az egész, és bár mindenki tudta, hogy az észszerűség és egymás egészségének védelme követelte, hogy így legyen – feltételezem – mindannyian némi hiányérzettel álltunk fel a MET Ifjúsági Tagozata elnökének, Bíró Annamáriának zárszava után, pedig már több évtizede hozzászokhattunk az elektronikus levelezéshez, a közösségi portálokon folytatható beszélgetésekhez, a kütyühasználathoz. Mi több, egyre inkább használjuk saját és közösségünk előnyére ezeket az internetes kapcsolattartó eszközöket. Ez a világhálón közvetített konferencia azonban valahogy ismét felismerttette velünk, hogy a személyes kapcsolatokat nem vagy legfeljebb részben, vagy inkább sehogy sem pótolhatják a ma már szinte mindenki által használt eszközeink, amelyekkel elvileg elérhetünk bárkit az ismerőseink közül. És szerencsére ezek a készülékek a koronavírust sem terjesztik.
Ez az alattomos világjárvány állítólag csökkentette a villamosenergia-igényeket. Megtanította a fiatal szülőket, hogyan segítsék gyermekeiket az otthoni tanulásban. Újfajta munkarendet követel az energetikai vállalatoknál is. A végsőkig kimeríti az egészségügyben dolgozókat. És távol tartja az embereket egymástól. Ha mégis személyesen találkozunk ismerőseinkkel – ha józanul gondolkodunk – maszkot viselünk és az önkéntelenül kézfogásra lendített kezünket is hagyjuk lehanyatlani. Vigyázunk egymásra. Vigyázzunk egymásra!
Ennek a járványnak is vége lesz előbb utóbb, és – egye fene – hadd nőjön emiatt kissé a villanyszámla, de hadd beszélgessünk végre szorongás nélkül, személyesen, hogy ne csak a szavakat olvassuk, halljuk, de alkalmunk legyen beszélgetőtársaink arcjátékát, kézmozdulatait is közvetlen közelről észlelni, amelyek lényegesen befolyásolhatják, árnyalhatják mondandójuk tartalmát. Hogy pontosan értsük egymást és elkerüljük a félreértéseket. Reméljük, nem kell már túl soká várnunk.
A XXIV. Magyar Energia Szimpóziumról a következő számunkban számolunk be részletesen azoknak (is), akik a világhálón nem követték az eseményeket.